Lezárult az Európa jövőjéről rendezett konferencia

Európa

Az Európai Parlament, a Bizottság és a Tanács az Európa-napon átvette az Unió reformjára vonatkozó végső jelentést.

Az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola, a Tanács elnökségét képviselő Emmanuel Macron francia elnök, és az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen a vezető testület társelnökeitől átvette a konferencia végeredményét tartalmazó jelentést.

A jelentés a megbeszéléseken, vitákon és együttműködésen alapuló, egy éven át tartó, példátlan folyamat csúcspontját testesíti meg. Összesen 49 javaslatot tartalmaz az uniós intézmények számára megfogalmazott konkrét célokkal és a megvalósításukhoz szükséges 320 intézkedéssel az alábbi kilenc témakörön belül: éghajlatváltozás és környezetvédelem; egészségügy; erősebb gazdaság, társadalmi igazságosság és foglalkoztatás; az EU a világban; értékek és jogok, jogállamiság, biztonság; digitális átállás; európai demokrácia; migráció; oktatás, kultúra, ifjúság és sport. A javaslatok az európai polgári vitacsoportokban tett ajánlásokon, a nemzeti vitacsoportok hozzászólásain, és a többnyelvű digitális platformon összegyűjtött ötleteken alapulnak.

Az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola elmondta:

„Az Európa jövőjéről alkotott elképzelésünk középpontjában az európaiak – elsősorban a fiatalok – állnak, akik közvetlenül formálták a konferencia végeredményét. Az európai integráció szempontjából meghatározó pillanathoz érkeztünk, és elképzelhetetlen, hogy ne változást javasoljunk. Ne féljünk Európa erejét kihasználni arra, hogy jobbá tegyük az emberek életét.”

Emmanuel Macron francia elnök szerint:

„Az elmúlt években több válságon jutottunk együtt túl, miközben Európa megváltozott. Nem hagyhatunk fel a fejlődéssel, hiszen gondoskodnunk kell róla, hogy Európa felnőjön a polgárok által kifejezett vágyakhoz és elvárásokhoz. Az Európai jövőjéről rendezett konferencia, amelyet ma lezárunk, egyedülálló folyamat volt, témái pedig példátlanul sokrétűek: egy friss fuvallat volt a kontinensen. A végkövetkeztetéseiben javaslatok gazdag forrását találjuk, amelyet most minden intézménynek meg kell vizsgálnia saját hatáskörei szemszögéből. A Tanács a következő hetek folyamán fogalmazhatja meg álláspontját. Mivel a folyamat a francia elnökség ideje alatt lezárul, ezért megköszönöm a korábbi elnökségek elkötelezettségét, és a következő lépések jelentette feladatot örömmel bízom a cseh és a svéd elnökségre.”

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette:

„Demokrácia, béke, az egyének és a gazdaság szabadsága. Ezt képviseli Európa ma, amikor a földrészen háború dúl. Ez áll az Európa jövőjéről szóló konferencia középpontjában is. Az Európai Uniónak továbbra is meg kell felelnie a polgárai elvárásainak. Az európaiak ma tisztán és érthetően megfogalmazták, mit várnak Európától. Itt az idő, hogy valóra váltsuk a kéréseiket.”

Az elmúlt év folyamán számos rendezvény és megbeszélés, nemzeti és európai polgári vitacsoport, plenáris ülés és a többnyelvű digitális platformon folytatott vita során a konferencia igazi, nyitott fórumként működött, ahol európaiak megbeszélhették, milyen Európában is szeretnének élni. A konferencia átlátható, befogadó és strukturált viták keretében biztosított lehetőséget arra, hogy az európai polgárok a számukra és jövőjük szempontjából fontos ügyekről eszmecserét folytassanak.

Az Európai Parlament munkája

Az Európai Parlament az Európa jövőjéről szóló konferencia eredményéről május 4-én elfogadott állásfoglalásában üdvözölte és támogatta a konferencia következtetéseit. A képviselők tudomásul vették, hogy a javaslatok megvalósításához az Európai Unióról szóló szerződések módosítására van szükség, és felkérték az Alkotmányügyi bizottságot, hogy dolgozzon ki javaslatot a reformra, amely az Európai Unióról szóló szerződés 48. cikke értelmében egy konvent keretében történhet.

A vezető testületben a Parlamentet képviselő társelnök, Guy Verhofstadt szerint

„A polgárok ajánlásai és a konferencia következtetései kijelölnek egy utat, ezen járva elkerülhetjük az Európai Unió eljelentéktelenedését vagy akár eltűnését. Egy új, hatékony és demokratikusabb Európa jöhet létre. Egy olyan Európa, amely független, és képes aktívan fellépni, ahogy azt polgárai egyértelműen el is várják. Nincs vesztegetni való időnk. Tiszteletben kell tartanunk a konferencia eredményét, és minél hamarabb végre kell hajtanunk a következtetéseit.”

A konferencia plenárisának javaslattervezetével kapcsolatos parlamenti álláspont és a témákban jelenleg zajló munka részletei ebben az összefoglalóban olvashatók.

A következő lépések

A három intézmény most megvizsgálja, hogy saját hatáskörében hogyan foglalkozhat érdemben a javaslatokkal.

2022 őszén európai polgárok bevonásával egy számadó rendezvényre kerül majd sor.

Háttér

Az Európa jövőjéről rendezett konferencia olyan újszerű és innovatív folyamat volt, amelynek keretében európai polgárok fogalmazhatták meg, mit várnak az Európai Uniótól. A konferencián különböző helyről származó, nemű, életkorú, gazdasági és társadalmi hátterű, és képzettségű európaiak vettek részt, és az európai fiatalok központi szerepet játszottak a folyamatban.