Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj. Pályázati határidő: február 13.

Európa
Az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díjat az európai és nemzetközi megértést előmozdító ifjúsági projekteknek ítélik oda. A díj kiemeli a fiatalok az európai demokrácia megerősítése érdekében Európa-szerte végzett mindennapi munkáját, és támogatja aktív részvételüket Európa jövőjének alakításában. A 2008-ban alapított díjat az Európai Parlament és az aacheni Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány közösen ítéli oda.

A díjat 2008 óta minden évben olyan projekteknek ítélik oda, amelyek:

–     előmozdítják az európai és nemzetközi egyetértést,

–     elősegítik a közös európai identitástudat kialakulását és az integráció közös ügyként való felfogását,
–    ösztönzik a fiatalokat a demokratikus szerepvállalásra,
–    gyakorlati példát mutatnak európaiak egy közösségként való együttélésére.

A díjért 16 és 30 év közötti fiatalok projektjei szállhatnak versenybe. A pályázó lehet magánszemély, magánszemélyek csoportja vagy szervezet is.

 

A legjobb projekt díja 7500 euró, a második helyezetté 5000 euró, a harmadik helyezetté pedig 2500 euró. A díjjal együtt a három európai győztes meghívást kap az  Ifjúsági  Nagy  Károly-díj Aachenben tartandó díjátadó ünnepségére, valamint az Európai Parlamentbe (Brüsszelbe vagy Strasbourgba).

 

A pályázatok benyújtásának határideje: 2022. február 13., éjfél

Pályázat benyújtása: https://epprizes.secure.europarl.europa.eu/epprizes/

További információ a díjról: https://www.europarl.europa.eu/charlemagneyouthprize/hu/introduction.html